Oldalak

2012. április 7., szombat

Felvidéki húsvéti népszokások

Zobor vidéki viaszos tojások
Méry Margit néprajzkutató elbeszélése alapján

A Kárpát-medencében számos szokás él, ami a húsvéti ünnepkörre vonatkozik. Hazai tájon, azaz Felvidéken is gazdag múltja, népszokása van a húsvétnak. Erről számol be Méry Margit néprajzkutató, aki bejárta Felvidék magyarlakta tájait és lejegyeztek annak szokásait. 


Az ünnepi nagyhétnek a kezdete virágvasárnappal kezdődik. Ezt a katolikus hívek nagyon is számon tartják, mivel ekkor vonult be Jézus olajpálmafákkal Jeruzsálembe, és ezután kezdődik a nagyhét.
A népszokások zöme a zöldcsütörtökkel kezdődött. Dél-Szlovákia magyar falvaiban az a szokás élt még a közelmúltban is, hogy csütörtök este vagy éjszaka összejöttek a templomban imádkozni, énekelni. Ezen a napon volt a Pilátus-égetés. A templomban, amikor ehhez a részhez értek, a kezükkel verték a padot vagy a lábaikkal zörögtek, hogy verik a Pilátust. Egy helyen volt olyan szokás a Nyitra melletti Kálaz községben, ahol a zöldcsütörtöki istentisztelet – ami inkább csonka mise – után a fiatalok elmentek a hegyre (az idősek és a gyerekek hazamentek) összegyűjtötték a faágakat, a szárazkórót és egyéb elégetnivalót és így égették a Pilátust. Ezt a tüzet átugrálták, és jósolni is szoktak, hogy ki milyen ügyes. Ez eltartott egész éjszaka, mert a templomi szertartás is hosszan tartott, hiszen csak éjjel 11 órakor kezdték el.

Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt c. festménye
A nagypéntek jellemzője volt, hogy a patakhoz vagy a folyóhoz mentek mosakodni nem csak a fiatalok, hanem az idősek is, sőt az állatokat is levitték megúsztatni, hogy egészségesek legyenek egész évben. A kálaziak már a Pilátus tűztől egyenesen a folyóhoz mentek. Ipolyvarbón az éjszakai imádkozás után már mentek a folyóhoz. Van egy ilyen mondás is, hogy hajnalban kell menni, míg a holló nem repüli át a folyót, mert addig hasznos. Zsitvabesenyőn és Gömörben szinte minden faluban megvolt ez a szokás.
Gömörben a lányok mielőtt a folyóhoz mentek a legterebélyesebb fűzfa alá mentek fésülködni, hogy olyan hosszú legyen a hajuk, mint a fűzfa lógó ágai. A folyótól vittek haza vizet, mert a nagypénteki víz a hiedelem szerint gyógyított. Nem volt szabad senkihez sem szólni se odafelé, se vissza, mert az a víz, csak úgy lesz gyógyító erejű. A fiúk a lányokat meg szokták csipkedni, viccelni, hogy locsolják ki a vizet és nevessék el magukat.
Ilyenkor kellett a vízbefulladtakért is imádkozni. Zsitvabesenyőn útközben is imádkoztak és csendben kellett lenni, a folyónál letérdeltek és imádkoztak a vízbefulladtakért akár ismerték, akár nem.
Azt a vizet, amit hazavittek nagypénteken szentelték meg a házat, az istállót és a betegeknek az ágyát is. Ebben a vízben megmosták a fejüket, hogy egész évben ne legyenek fejfájósak. Ebből a vízből eltettek gyógyításra is. Vágán az állították, hogy ez a víz sose romlik meg, és még a szemet is lehetett vele gyógyítani. Az állatokat úgy kellett úsztatni, hogy a víz folyásával egy irányba, mert a víz így vitte le róluk a betegséget és rosszat. Sok helyen ebben a vízben főzték meg a sonkát és a húsvéti tojásokat is, mert úgy hitték, hogy akkor egészségesebb lesz.
A nagypéntek további részében tojást festettek, de több helyen ezt vasárnapra hagyták. Az asszonyok készülődtek, sütöttek és templomba mentek. Még éjfélkor kitették az oltáriszentséget. A hagyományőrző vidékeken, Ipolymentén egész nap a templomban voltak, csak délben mentek haza valamit enni, inni, de mivel szigorú böjt volt, csak száraz kenyeret ettek és vizet ittak, s mentek vissza a templomba imádkozni, énekelni. Sok szép archaikus ének és ima előkerült ilyenkor, amit máskor nem szoktak énekelni vagy mondani, talán ezért is szerettek egésznap a templomban lenni, hogy ott kedvükre elénekelhessék a régi énekeket. Ezeket rendszerint előénekes énekelte – ugyanis már felejtődtek, nem ismerte az egész falu – és a többiek utána énekelték. A keresztúti ájtatosság is e napon van.
Nagypéntekhez sok tiltás fűződik, hogy nem szabad a földdel dolgozni, mert az Úrjézus a földben pihent. Vicsápapátin ezen az éjszakán egész éjjel járták a faluban a kereszteket és szentek szobrait és mindenhol imádkoztak.

Nagyszombat napja hasonlóképpen telt el a szentsír mellett. Ilyenkor elvitték a kisgyermekeket is a templomba, és ott imádkoztak. Erre a napra inkább csendes imádság jellemző. A tisztlányok és a rózsafűzértársak be voltak osztva, hogy ki mikor fogja őrizni a szentsírt. Nagyon szép megnyilvánulás volt Zsitvabesenyőn, ahol még a legények is őrt álltak. Készült az egész falu a feltámadásra, de ez a nap is a szigorú böjt jegyében telt el.
A szlovák népszokásokban sokkal több pogány kori hiedelem maradt meg. Ezen a napon a pásztorok ostorcsattogtatása a hiedelem szerint a gonosz kiűzését jelképezte. A vizek és a kutak tisztítása is ezen a napon történt. Ez utóbbi az alsó-garam-menti magyar falvakban is fellelhető volt.
Szombaton késő délután volt a feltámadási szertartás. A falusiak életében ez nagyon sokat jelentett, mert a gyereknek, fiatallánynak valamikor évente egyszer vettek valamit, biztos, hogy húsvétra vették meg. Lehetett cipő, ruha… Mindezt a feltámadásra öltötték magukra. A legszebben öltöztek fel, és csak az nem ment a feltámadási szentmisére, aki nem tudott járni. Ilyenkor a házak ablakiba kirakták a szentek szobrait, kinek mi volt, virágot és gyertyát gyújtottak.
Ipolymentén húsvétkor a mézeskalácsos mindig ment a faluba árulni, sokszor már nagypénteken. A legények a szeretőjüknek szívet vásároltak, a lányok lovacskát vettek a fiúknak. A gyerekek is kaptak mézeskalácsot. A kapott ajándékot kitették az ablakba, hogy a körmenetben majd mindenki lássa.
A szokás úgy tartotta, hogy feltámadás előtt nem szabadott húst enni, csak a feltámadás után. Nagyon sok helyen még ekkor sem ettek, hanem csak vasárnap reggel. Kassa környékén még ma is szokás, hogy vasárnap kosárban ételt-italt visznek a templomba, hogy a pap megszentelje. A kosár tartalma tojás, sonka, kenyér, kalács és utóbbi időben bort.

Húsvétvasárnap számít a legnagyobb egyházi ünnepnek. Maga az étkezés is nagyon jelentős volt, mert addig nem ettek otthon se, amíg a gazda meg nem szentelte az asztalon lévő ételeket és a gazdasszony be nem hozta a főételeket, hogy beköszöntött a húsvét. Együtt imádkoztak, és együtt étkeztek.
Ezen a napon nem mentek sehová. Még a fiatalasszony, aki férjhez ment és másik faluban lett menyecske, sem ment meglátogatni a szüleit. Annyira szigorúan őrizték a hagyományt, hogy nem szegték meg. Voltak olyan helyek Gömörben Vezeklőn, hogy vasárnap estére felszabadult ez a légkör és estére húsvéti mulatságot rendeztek. Előtte hét hétig a böjt idején nem volt szabad hangoskodni, énekelni, táncolni. A húsvéti bálra nagyon készültek. Meghívták az egész falu közösségét, és együtt mulattak.

Húsvéthétfő hajnalán a lányok, asszonyok hazamentek, és a legények a bálból indultak csoportosan cigányzenével a lányokat megöntözni. Nagyon szép szokás volt ezt náluk, mert a legény közösségben éltek. Volt legénybíró, belügyminiszter, külügyminiszter, nevelő, nótafa, söprűs, amit szilveszterkor választottak meg. Az öntözködést mindig az első háznál kezdték a falu egyik szélén. Minden házhoz, ahol lány volt betértek, és aki udvarolt már valamelyik lánynak ő sem maradhatott le. A söprűs dolga az volt, hogy a sor végén ment és hajtotta a legényeket. Először minden lányt együtt meg kellett öntözni, és csak utána mehettek a szeretőjükhöz. A húsvéti versért és locsolásért a tojás volt a legelterjedtebb jutalom. 

E háznak kertjében van egy rózsatő 
Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtő 
Vizet öntök a fejére 
Szálljon áldás a kezére
Az Istentől kérem 
Piros tojás a bérem.
(Berencs, Zoboralja)

A tojás mellé kaptak szalonnát, kolbászt, italt is: bort vagy pálinkát. Miután bejárták az egész falut, a kocsmában megsütötték, és az egész falu ott vendégeskedett. Néha még keddre is jutott belőle.
A kisgyerekek a hímes tojás mellé pénzt is kaptak, nem nagyon összeget, csak filléreket. Ha többen voltak, kaptak egy koronát és azt kellett maguk között szétosztani. A nagyobb pénzosztás már csak az utóbbi évek divatja.
A supra fajtái
Gömörben voltak olyan falvak, például Barkán is, ahol a húsvéti vasárnapi bál ideje alatt választották meg az új legénybírót és itt is csoportosan jártak öntözni.
Az volt a kívánatos, hogy minél többen öntsék meg a lányt, mert annál fürgébb lesz, jobban fog tudni dolgozni. Sőt az apák meg is mondták a legényeknek, hogy jó sok hidegvizet rá, hogy friss legyen. Volt úgy, hogy ötször-hatszor is át kellett öltözni, és a lányoknak ez volt a büszkesége, hogy mennyi ruha lógott a kötélen, hányszor kellett nekik átöltözni. A szülők nem kímélték a lányaikat a hidegvíztől, sőt kívánták nekik.
Mátyusföldön és Csallóközben nem volt csoportos locsolkodás. Mindenki egyénileg járt vagy pár jó barát együtt ment a lányokhoz.
A húsvéti locsolással nem zárul le egészen a húsvét ünnepköre, mert még kedden is folytatódott sok helyen. Akkor az asszonyok öntözték meg a férfiakat, vagy megkorbácsolták. Valahol suprának nevezték és azzal supráltak. Zsitvabesenyőn is szokás volt: a legény megfonta a lány számára a nyolc vesszőből a suprát. A sötétben bedobta a lánynak a kapuján, és elvárta, hogy ezzel menjen őt megsuprálni. Az asszonyok a férifiakat is megöntözték. Ez már nem volt ünnep ezért rendszerint a férfiak trágyahordó szekérrel körbejárták a falut, csakhogy minél több asszony öntse le őket vízzel. Ezzel ért véget a húsvéti nagy ünnepkörnek.

Húsvéti tojások
A hímes tojások díszítése régiónként eltérő volt. A legősibb eljárás a hagymahéjban való festés. Négylevelű lóherét vagy valami más növényt rákötöztek a tojásra, és úgy tették bele a hagymahéjba. A főzés után minta képződött a tojáson.
Izsán csak színes tojások voltak: piros, zöld, sárga, lila – amilyen színt a természetben találtak. A börzsöny vörösre festett, a búza zöldje a zöld színt adta. A Csallóközben is az egyszínű tojások domináltak.
Zoboralján és az Ipoly mentén a hímes tojás volt a gyakori. Zoboralján ez úgy készült, hogy a viaszt felolvasztották, a cipőfűzőnek a fém részét egy botra ráerősítették, és ezt mártották bele a forró viaszba, hogy ráírják a mintákat. Ezután tették természetes festékbe. Amikor már megfogta a piros szín a tojást, akkor lekaparták róla a faggyút, így a minta fehér lett. Ezt bedörzsölték még szalonnabőrrel vagy zsírral, ronggyal kifényesítették, és így kapták meg a legények.  Gömörben is ezt alkalmazták.
Az ipolypalásti díszítés karcolással
Az Ipoly mentén Ipolypaláston megfestették egyszínűre a tojásokat, és zsilettpengével vagy öreg borotvával kaparták rá a mintákat. A hímes tojásokat végül elfogyasztották, ha sok volt, akkor a tyúkok is kaptak belőle.

Étkezési szokások
Szombaton este a feltámadás után a sonka és a tojás mellett sok helyen a kocsonya szerepel ételként.
A vasárnapi főétkezés az ünnepi ebédkor tyúkból főzték a levest és sült húsokat ettek. Keleten a töltött káposzta elengedhetetlen a mai napig. Gyerekeknek kisebb kalácsokat sütöttek, amit madárkának hívták, ezt is kaptak a piros tojás mellé.
A keleti sárga túró desszertként szerepel

Vicsápapátin a húsvétot töltés nélkül nem lehet elképzelni. Tejben vagy vízben beáztatott zsemléből, szalonnával, kolbásszal, tojással keverik össze, fűszerezik és megsütik tepsiben. Ezt fogyasszák főételként.
A húsvét kalács nélkül elképzelhetetlen volt. Manapság elterjedtek a sütemények, torták, de ahol él még idős asszony, megsüti a fonott kalácsot, túrós lepényt vagy diós-mákos kalácsot.
Kassa környékén és Bodrogközben sárga túró szerepel desszertként. Tojásból főzik meg speciális eljárással cukorból, tejből készül és mazsolát is adnak hozzá. Ez a fő sütemény számukra.

Húsvéti viselet
Pénteken gyászos feketében ment mindenki szentmisére. A lányoknak sötét szalag, az asszonyoknak fekete kendő volt a fejükön.
A feltámadásra a fiatal lányok fehérbe öltöztek. Gyönyörű kivarrott kötényekben, vállkendőkben, hímzett kendőkben mentek, amelyek ki voltak keményítve, vasalva.
Egykori népviselet Nyitracsehin
Karácsonykor vették fel a legünnepibb téli ruhákat, és húsvétra a legszebb nyári ruhákat. Sokszor még hideg volt, de akkor is azt viselték. A menyecskék a legszebb főkötőjüket viselték. A húsvéti feltámadáskor pompáztak a falusi menyecskék és lányok. Az idősek nagyünnepi fekete öltözetet viseltek.
A férfiak viselete nem volt annyira változatos. Egy vőlegényruhájuk volt, amiben esküdtek. Ez sötétkék vagy fekete posztóból készült, és ez volt az ünnepi öltözékük. Hétköznap vászongatyában jártak télen is, vagy az ünnepit kifordítva, amelynek bélése kockás barchet volt. Sok helyen szokás volt a kalap mellé bokrétát tűzni, ilyenkor ezt nem hagyták el.

Lejegyezte: Ando Krisztina
Fotók: net
(Megjelent: Szabad Újság 2012. április 4-én)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése