Oldalak

2014. június 2., hétfő

Hétfői idézet #71


„Néha olyan rosszul megy minden, hogy alig élünk, aztán rádöbbenünk, hogy alig élni is jobb a magunk elképzelése szerint, mint nagystílűen élni úgy, hogy valaki más szabja a feltételeket” – Jeanette Winterson.

Egy kis zene #119



Igazán ütős nyári dallal szeretném visszahozni a hétfői zenéket. :) 
Kellemes hetet kívánok mindenkinek! 

2014. május 13., kedd

Emlékezni a jövőbeli megmaradásért

Kiosztották a Jedlik-díjakat


Szímőn a Jedlik Ányos Emlékünnepség keretén belül kilencedik alkalommal osztották ki a Jedlik-díjakat. Idén Szanyi Mária és Élesztős Pál kapták a felvidéki magyar tudományos elismerést.

2014. május 8., csütörtök

Világcsúcsok fekvenyomásban

Balról: Kathi Béla, Oláh Vivien,
Mészáros László, Orosz János

A szímői Orosz János fekvenyomásban sorra dönti saját rekordjait. Pontosan 22 év kihagyás után négy éve tért vissza a fitness világába. A visszatéréskor a felkészülésekben sokat köszönhet Mészáros Lászlónak, a világ legerősebb fekvenyomójának. A teljesítménye alapján a súlyához viszonyítva az első helyen van. Orosz János sikeresen szerepelt az európai versenyeken és Amerikában egyaránt. A három év alatt ötszörös világbajnok lett: háromszoros Európa-bajnok és két világcsúcstartó. Áprilisban társtulajdonosként Szlovákián egyedülálló fitnesstermet nyitott Érsekújvárott. 

2014. május 5., hétfő

Hétfői idézet #70


„Legbelső valónknak sokkal hosszabb története van, mint ahogy sejtjük. A lelki érlelődés más-más színvonalán tartunk. Az, hogy valakiben mennyi tapintat, illem, megértés, finomság, önuralom, bölcsesség, tisztaság, alázat, önérzet, tisztánlátás, jóság, netán bölcs derű van, az nem az egyetemi végzettségen múlik. 

Egy kis zene #118


Ahogy Rossi énekli, legyen csodálatos az első májusi hetünk! :) 

2014. április 29., kedd

Szent György-napi Vigadalom Zoboralján

Szent György havának utolsó vasárnapján Szent György-napi Vigadalmat szerveztek Nyitracsehin immár negyedik alkalommal. A sárkányölőnek nagy hagyománya van a Kárpát-medencében és a Felvidéken egyaránt, ezért a szervezők igazi középkori hangulatot varázsoltak a templom melletti füvészkertbe. A rendezvényen részt vett Nagy László Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének tanácsosa is.